Remek lakberendezői feladat, amikor a ház külső kontúrján, és a szintek közti lépcsőn kívül semmi nem korlátozza a tervezői szabadságot. Szabadon bánhatunk a válaszfalakkal, a helyiségek méreteivel, a térkapcsolatokkal, még azzal is, hogy melyik helyiség milyen égtáj felé nézzen. Amikor ügyfeleink megvásárolták ezt a sorházi, kétszintes lakást, már álltak benne az eredetileg oda szánt válaszfalak. Ám a nappalitól teljesen elszeparált, kisméretű konyha nem felelt meg a család elvárásainak, így zöld utat kaptunk a válaszfalak bontására, a terek újraértelmezésére.
A lakás mindkét szintje közel 80nm, így a funkciók elosztásakor nem a terek szűke okozott nehézséget. A ház tájolása, és a család által megfogalmazott igények adtak okot a fejtörésre.
A földszinten a tér jelentős részét a nappali és a konyha foglalja el. A háziasszony nagy hangsúlyt fektetett a konyha kialakítására, hiszen komoly háztartást vezet, így fontos volt a kényelem és a praktikum.
Mindemellett szeretett volna részese maradni a család életének akkor is, amikor a konyhában tevékenykedik, így a konyha és nappali összekapcsolása, az egységes „design” kialakítása legalább ekkora hangsúlyt kapott.
A két tér közé olyan térelválasztó falat emeltünk, ami a széles átjáró, a falfülkék, és a bárpult segítségével egyben tartja a funkciókat, mégis amennyire szükséges, elválasztja a konyhát a nappalitól.
A színeiben merész, modern berendezés különleges és praktikus, minden részletében profi, a szürke-piros-bézs harmonikus színkombináció pedig következetesen vonul végig a földszint egészén.
A kis felületen használt hangsúlyos tapéta, a körülötte mutatkozó egyszerű vonalú berendezéssel egyértelműen a lakás egyik ékessége, hangulatának meghatározó eleme.
Az emeleten kapnak helyet a hálók, a gardrób, és a családi fürdőszoba. Ezek elrendezésében az eredeti állapot szerint az volt a probléma, hogy a déli-délnyugati, napos oldalra a gardrób és a háztartási helyiség került, míg a gyerekszoba és a hálók az északi irányba néztek.
Mivel a ház komoly gépészettel (hűtés/fűtés) lett ellátva, így bátran gondolkodhattunk a funkciók ésszerűbb elrendezésében. A család szemefénye, a másfél éves kislány babaszobája végül a napos oldalra került, még ha ez azt is jelentette, hogy az összes emeleti válaszfal is bontásra lett ítélve.
Az új felosztásban a szülői háló és a gyerekszoba „hallótávolságra” lett egymástól, a fürdő tágas és világos lett, és a gardróbnak és vendégszobának is találtunk megfelelő helyet az északi oldalon. Az emelet szobáiban más-más színvilágot alakítottunk ki, ám a kiegészítők és bútorok egysége és színvonala megalapozza az egységes megjelenést.
Kedves embereket ismerünk meg az így kialakított ház lakóiban, szeretettel gondolunk rájuk, és kívánjuk, hogy érezzék magukat nagyon jól sok-sok évig új otthonukban!