A Budai Vár szinte kézzel fogható látványa már az első pillanatban elbűvöli az Attila úti ház ötödik emeleti lakásába belépőt. Megbízónk – bérlőként – már hosszabb ideje ugyanebben a házban lakott, amikor végre megvalósulhatott álma, és megvásárolhatta ezt a csodás panorámával rendelkező otthont. Elfoglalt ember lévén olyan szakemberek segítségét kereste, akik nem csak az elképzelései szerinti abszolút minimál design kialakításában működnének közre, de a teljes kivitelezés lebonyolítását is vállalják. Megrendelőnk egy, már nagy vonalakban kialakult elképzeléssel keresett meg 2009 tavaszán, miután építész barátja segített átgondolni a funkciókat és az alaprajzi beosztást. Mivel egy régi polgári ház leválasztott lakásáról volt szó, ezért már a kezdetektől nyilvánvalóvá vált, hogy teljes átalakításra lesz szükség. A régi hall helyett konyhát, a fürdő helyett mosókonyhát, a konyha helyén pedig fürdőszobát képzeltünk el az építész terveivel összhangban. A színek és az anyaghasználat tekintetében megrendelőnk ragaszkodott a minimál hangvételhez, de alapvetően szabad kezet kaptunk a design extravagáns elemeinek használatában.
A közlekedő elegáns szürke mintás tapétáját a különleges fényhatások teszik még izgalmasabbá. A nappali kialakításánál a panoráma fontos szerepet játszott. A kényelmes kanapén ülve a virtuális világ és a valódi látvány egyaránt maradéktalanul élvezhető. Az igényes kő burkolat még a minimál stílusú kanapé színeivel is harmonizál. A dolgozó szerves részét képezi a nappali térnek. Megbízónk egyik kedvenc helye a bár sarok, amely egyben látványos belsőépítészeti elem is.
A hálószoba üveg ajtaja jelentősen javítja a sötét hangvételű konyha fényviszonyait. A bejárati ajtóból nézve feltárul a teljes tér látványa. A sötét-világos kontrasztja még dinamikusabbá teszi az amúgy is izgalmas térkapcsolatokat. A konyha-étkező együttesében a fényes fémes felületek, a fekete és szürke üveg használata adja meg azt az elegáns összhatást, amely szobaszerűvé teszi az enteriőrt. A hálószoba álmennyezete a tapéta mintájával harmonizál. A tér aszimmetriáját éppen ez a lágy vonalvezetés oldja.
A letisztult formavilágú félsarok kádból szintén élvezhető a csodálatos panoráma. A dönthető fali panel segítségével a TV is a megfelelő szögben nézhető. Az esőztető zuhannyal felszerelt zuhanyfülke üveg szerkezete nem szűkíti a teret. A csempe kiosztásánál is figyelembe vettük ezt az átláthatóságot.