Flatart Icon 03 B

A belvárosi iroda kialakításakor 2 dolognak kellett megfelelnünk. Legyen modern, de ugyanakkor kis költségvetésből megoldható. Első körben a meglévő két szobát összenyitottuk és a hátsó szoba egyik ajtaját pedig megszüntettük, hogy egy nagy tárgyalót kialakíthassunk.

A tárgyalóban el kellett helyeznünk egy mini konyhát, úgy, hogy az a legkevésbé legyen szem előtt. Ezért döntöttünk úgy, hogy az egyik falon a toló ajtós szekrény fogja elrejteni mind a teakonyhát, mind a kabátokat. A falburkolat és a tolóajtók asztalos munkával készültek, a konyhát a többi bútort az IKEA kínálatából választottuk. Az asztal fölé benyúló letisztult formavilágú lámpákat, álmennyezetbe süllyesztett lámpatestekkel és mennyezetre rögzített spotokkal egészítettük ki.

A geometrikus mintázatú kék tapéta az egyszerű, modern bútorok mellett jól tud érvényesülni, szinte életet ad a térnek.

A kis tárgyaló szürke, kék színvilágát az élénk piros fotelekkel bolondítottuk meg.

A szép kivitelezés Tokodi Leventének köszönhető.

Sikeres üzenetküldés!
Köszönjük! Hamarosan jelentkezünk.
Bemutatkozunk, Flat Art