[/vc_column]

Egyszerűen barátságos

flatart_egyszeruen baratsagos_nappali

Öröm olyan ügyfelekkel dolgozni, akik nem csak meghallgatják, hanem 100 százalékban meg is valósítják az elkészült terveket. Mint mondták „nem azért fordultak lakberendezőhöz, hogy aztán el kezdjenek variálni, mert azt lakberendező nélkül is megtehetik és az még pénzbe sem kerül.” Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a tervező diktál az ügyfél meg végrehajtja. A tervezés egy közös interaktív folyamat, melynek a fázisai folyamán kialakul az összkép. A tervező igyekszik „kordában tartani” az elképzeléseket és levágni a kicsapongásokat, hogy a kívánt harmónia megszülethessen az enteriőrben és valóban egy szép otthon teremtődjön, ahol aztán jól érzik majd magukat a tulajdonosok.

Már az első találkozáskor láttuk, hogy a pontosan megfogalmazott, precíz igénylista alapján könnyű lesz a közös munka. Természetesen, mint mindig, most is igyekeztünk az összes megfogalmazott kérést figyelembe venni. A cél egy világos, de meleg színárnyalatú barátságos otthon teremtése volt, 1-2 kiegészítő szín használatával. A három vázlat elkészültével, könnyen megtaláltuk az irányvonalat, amin tovább haladhattunk és körvonalazódott az is, hogy a kék lesz az a szín, amely majd életet visz a barnás árnyalatok közé. Egy lakás stílusát meghatározza az ott lakók személyisége, hiszen a stílus nem más, mint önkifejezés. Kreatív házigazdáinknak fontos volt, hogy a dolgozóban helyett kapjanak a társasjátékok, mert hál’ Istennek ők még játszanak és nem csak a virtuális világ foglyai. Ebben a folyamatban aktívan is részt is vettek, hogy a polcrendszer tényleg olyan legyen, amilyet megálmodtak. Fontosnak tartották, hogy utazásaik emlékei, az összegyűjtött kagylók, fényképek stb. is olvadjanak majd bele a lakás hangulatába. Ehhez jó alapot adtak a tervezett, semleges bézs falszín és a fényes fehér-világos tölgy kombinációjú bútorok. A választott kék kiegészítő szín is csak szolidan jelenik meg a textilek használatával. Ennek nagy előnye, hogy a párnákat vagy a szőnyegeket a lakás felfrissítésekor, pár év múlva könnyedén ki lehet cserélni.

A földszinten található nappali-konyha- étkező együttesét úgy alakítottuk ki, hogy a konyhában egy gyors étkezésre is legyen lehetőség, a kényelmes étkező asztal pedig, akár egy nagyobb családi vagy baráti összejövetel alkalmával is használható. A konyha marokkói ihletésű csempéinek motívum világát visszaköszöntettük a nappali és a szülői háló tapétájában. Mindenhol nagy szerepet kapott a világítás, hogy az általános fény mellett tudjanak hangulatvilágítást is használni.

A gyerekszobát az üde zöld fal az „ABC” -s tapéta és bútorok teszik igazán vidámmá.

A szép asztalos munkát a Bauwood Kft- nek köszönhetjük.

További referenciáink