Tervrajzok

Belvárosi elegancia

Szabó Oti

Belvárosi elegancia

A város szívében lakni sokak vágya, hiszen egy belvárosi séta bármikor megejthető és egyébként is minden karnyújtásnyira van. A régi polgári világot idéző házak varázsa izgalmasan keveredik a modern kor igényeivel, ahogyan ebben az elegáns családi otthonban is.

Megbízóink kellemes külső kerületi lakásukat hagyták hátra és munkájuk közelsége miatt költöztek a Váci utca környékére.  Az ingatlan eredetileg iroda volt, így teljes átalakításon ment át, hogy a család életvitelének megfeleljen.  Ez azt jelentette, hogy gyakorlatilag csak a határoló falak maradtak, az alaprajz kialakítása és a teljes belsőépítészeti koncepció megvalósítása irodánk feladata lett. Természetesen itt is voltak olyan adottságok, amelyek befolyásolták a lehetőségeket. A nappali impozáns üveg felülete remek fényviszonyokat teremtett a konyha-étkező társalgó térben, ugyanakkor a szellőztetés, árnyékolás egyedi feladatok elé állított bennünket. A konyha minden tárolási és funkcionális igényt kielégít, minimál, letisztult vonalaival remekül illeszkedik a nagypolgári jegyeket is hordozó enteriőrbe.

A lakás további helyiségei az előtérből és a hosszú közlekedő folyosóról nyílnak. Itt kaptak helyet a gyerekszobák, a háló és két fürdőszoba. Közvetlen a lakás bejárata mellett nyílik egy kis iroda, így praktikus módon az érkező ügyfeleket nem kell végigvezetni a lakáson.

A szülői háló, gardrób és fürdő szerves egységet alkot, kényelmessé téve a mindennapokat. A színvilág tekintetében a barna, a bézs és a szürke árnyalatai uralkodnak a lakásban, a gyerekszobákban természetesen kiegészülve némi rózsaszínnel.

Árajánlatkérés

További referenciáink

Kockaház stílusosan

Szabó Oti

Kockaház stílusosan

A hatvanas évek sátortetős házait nem kell bemutatnunk, hiszen máig visszaköszönnek országszerte falvakban és kertvárosokban egyaránt. Mivel élhető alapterülettel rendelkeznek, így érdemes ezeket felújítani, a mai kor igényeinek megfelelővé tenni.

Megbízónk vidéken él, de gyakran megfordul családjával együtt Budapesten. Kényelmes, vendégek fogadására alkalmas második otthon volt az elképzelése, amely egységes stílusban, minden kényelmi funkcióval felszerelve várja lakóit. Örömmel vállaltuk a tervezést, hiszen egy régi házat újra életre kelteni mindig izgalmas feladat.

A modern beépített veranda ötlete megbízónk elképzelése volt, amihez csak gratulálni tudunk. Innen lépünk a vendég hívogató, elektromos kandallóval felszerelt nappaliba, amely egyben az előtér és gardrób funkciót is ellátja. Az innen nyíló háló stílusos és elegáns, a konyha pedig akár egy nagyobb háztartás viteléhez is alkalmas. A fürdőben kapott helyet a kazán és a mosógép is, így hosszabb tartózkodásra is alkalmas az ingatlan. A szürke színvilág uralkodó minden helyiségben, és egy kicsit loft stílussal ruházza fel az egyes enteriőröket.

További referenciáink

Loft és country egy modern otthonban

Szabó Oti

Loft és country egy modern otthonban

Stílusokat keverni mindig izgalmas, ugyanakkor biztos ízlést igénylő feladat. Beton hatású falakkal és burkolatokkal, a fa felületek melegséget adó hangulatával és vintage elemekkel hódít ez a minden részletében igényes családi otthon.

Megrendelőink a stílus és színvilág tekintetében határozott  elképzelésekkel, de a tervezői fantáziát maximálisan szabadjára  engedő hozzáállással keresték fel irodánkat. Remek munkakapcsolat alakult ki, amit a végeredmény is híven tükröz. A szürke uralkodó szín a lakásban, mégsem érezzük hidegnek a gyönyörű tömör fa parketta és a visszatérő fehér felületek mellett. A tágas és impozáns belmagasságú előtérből a nappali-étkező-konyha térkapcsolat  tárul fel, amely egyszerre markáns és otthonos, a következetesen használt stílus elemeknek köszönhetően. A konyha, a hozzá kapcsolódó terasszal igazi prémium kategória. A földszinti vendégrész ugyanolyan igényes mint a ház többi része. A háló fali panel dekorációja vagy a fürdő beton hatású burkolata is gondos kiválasztás eredménye.

Az emelet a privát szféra helyszíne, ahol a család minden tagjának praktikus és stílusos élettere lehet. A hálóhoz és a gyerekszobákhoz kapcsolt fürdők minden kényelemmel és funkcióval felszereltek.

Árajánlatkérés

További referenciáink

A letisztult, modern egyszerűség a kiadó lakások „aduásza”

Szabó Oti

A letisztult, modern egyszerűség a kiadó lakások „aduásza”

Manapság nagyon sokan fektetik ingatlanba megtakarításaikat, vagy öröklés esetén inkább megtartják és felújítják az ingatlanokat, és rövid- vagy hosszútávú kiadásban gondolkodnak.

A lakások viszont bizonyítottan sokkal magasabb áron, és rövidebb idő alatt kiadhatók, ha szépek, igényesek, „dizájnosak”. Itt jövünk mi a képbe.

A képeken látható 33 nm-es lakás tulajdonosa is ilyen jellegű kéréssel fordult hozzánk.

A lakás Budapest egyik közkedvelt kerületében található, jó közlekedéssel, így ideálisnak mondható kiadás szempontjából. Az eredeti állapota nem tette volna lehetővé a kiadást, bár nem volt romos, inkább csak régi, elavult. Az elrendezése sem illeszkedett a mai igényekhez, így minden szempontból ráfért a korszerűsítés, az átalakítás, és az új design.

„Ki lehet ebből hozni valamit? – kérdezik sokszor az ügyfeleink. Én mindig azt válaszolom, hogy reális kereteken belül mindenképp. A „legleppukkantabb” lakást is széppé és tisztává lehet varázsolni, a legrosszabb térkihasználáson is lehet javítani. Varázsolni sajnos mi sem tudunk, így nem lesz kétszer akkora a tér, vagy nem lesz hirtelen családi ház, ha addig társasházi lakás volt, de néha aprónak tűnő változtatásokkal is csodát lehet tenni.

Ha megnézzük az eredeti alaprajzi elrendezést, akkor látjuk, hogy gyakorlatilag nincsen konyha a lakásban, mindössze egy szekrény méretű „főzőfülke” látja el a funkciót. További hátrány, hogy a hálószoba méretei mindössze egy egyszemélyes ágy elhelyezését tennék lehetővé.

A lakás tervezésekor tehát az alaprajzból adódó hibák korrigálása, és egy modern, egyszerű, „kiadható” stílus kialakítása volt a feladatunk.
Kézenfekvő volt, hogy a konyhát betegyük a nappali térbe, hiszen ez nem csak divatos, de praktikus megoldás is. A szoba mérete lehetővé tette, hogy egy térben elférjen a konyha, az étkező, és a nappali. Mindenből csak kicsi, de kompakt, jól használható funkció kerekedett.

Sőt, ha figyelmesen összehasonlítják az alaprajzokat, akkor láthatják, hogy egy polcmélységnyi sávot még le is csíptünk a szobából annak érdekében, hogy a hálóban elférjen a franciaágy. Ugyan a két helyiség így nincsen fallal elválasztva, ám a függönyös megoldás sok szempontból itt jobb megoldásnak bizonyult. Egyedi, jól néz ki, ugyanakkor nem tagolja feleslegesen tovább a teret, ám szükség esetén megadja a tér intimitását.

A leglátványosabb változást egy ilyen régi lakás esetén mindig a fürdőszoba átalakítása adja. A régi, retró szanitereknek és csempéknek megvan a maga bája, de ha igazán kényelme, világos és tiszta fürdőt szeretnénk, akkor nincs mese, meg kell szabadulni tőlük. Kicseréltük a kádat zuhanyzóra, mert így kedvezőbb lett a tér, jobban elfér a wc, és nem utolsó sorban kiadhatóbb a lakás.

Összességében a kiadó lakások esetében nem a bútorok bonyolultsága vagy ára, hanem az ötletes és praktikus egyszerűség az, ami fontos, és kifizetődő. Nem kellett 24 óra, hogy igent mondjon rá az első jelentkező J.

A látványos átalakulást jól szemléltetik „ilyen volt – ilyen lett” fotóink.

Ha Ön is befektetési céllal vásárolt ingatlant, és kiadásban gondolkodik, ne bízza a szerencsére! Forduljon hozzánk, hogy segíthessünk!

Árajánlatkérés

További referenciáink

Amerikai stílusú gyorsétkezde

Szabó Oti

Amerikai stílusú gyorsétkezde

Éttermek, közösségi terek tervezésénél egészen más szempontokat kell figyelembe venni, mint lakások esetében. Egy étterem – főleg, ha ott kevesebb időt tölt el az ember – fontos, hogy karakteres, jól megjegyezhető, igazán dizájnos legyen. A színekkel, mintákkal, formákkal bátrabban bánhatunk, és nem a hosszú távú kényelem a szempont, hanem a praktikum, a jó helykihasználás, az átláthatóság.

Ha pedig a feladat a tervezés során amerikai stílusú gyorsétterem kialakítása, akkor a fantázia  bátran elmehet extrém irányba is.

Emellett természetesen ügyelni kell az ergonómiára, konyhatechnológiára, a szigorú szabályok betartására, ami a vendéglátó helyeket érinti. Figyelembe kell venni marketing szempontokat éppúgy, mint design-szempontokat.

Ennél az étteremnél a legnagyobb nehézséget a kis tér jelentette, hiszen a kiszolgáló pultnál rengeteg eszközre szükség van, de kis átalakítással mindennek találtunk helyet.

A marketing persze sok mindent felülír, a beruházás indítása előtti piackutatás olyan eredményt hozott, hogy végül nem ebben a stílusban folytattuk a tervezést.

További referenciáink

Szabó Otília: 06/20 – 480-5312
Szentesi Nóra: 06/20 – 480-3817
Rétmezei Andrea: 06/20 – 480-5566
E-mail: info@flatart.hu