Referenciák

Nőies, modern romantika

Szabó Oti

Nőies, modern romantika

Megrendelőnk, a kisgyermekes anyuka igazi „csajos” otthont álmodott a maga és kislánya számára, amelynek megvalósításában mi, lakberendezők nagy örömmel segítettünk. A többfunkciós nappali belsőépítész szemszögből is kihívást jelentett, mert egy térben kellett megoldani a konyha, az étkező és a nappali funkciót, kiegészítve egy gyerek játszó sarokkal.

A konyhát és a nappalit elválasztó belsőépítészeti elem reggeliző pultként, tárolóként és TV szekrényként is funkcionál. Egy lakberendező mindig igyekszik a lehetőségekhez képest optimális helykihasználási tippeket adni, hiszen tárolóból sohasem elég. Így került egymás mellé az előszobai gardrób és a konyhaszekrények sora, egységes egészet alkotva. A fehér-kék színvilág megnyugtató és remekül illik a romantikus kissé „vintage” jellegű lakberendezés stílusához. Fontos szempont volt a tágasság megtartása is, ami a fehér szín használatával remekül sikerült. Az igazán nőies hálószobában dominálnak a gyönyörű textilek és a különleges tapéta. A kislány szobája természetesen hercegnős, rózsaszín, ami remekül mutat a fehér bútorok mellett. A fürdőszobába is romantikus burkolatot ajánlottunk, de a praktikum itt is fontos szerepet játszott a bútorok megtervezésénél.

Árajánlatkérés

További referenciáink

Panellakás a város felett

Szabó Oti

Panellakás a város felett

Kiváló adottságú panellakásukkal elégedett fiatal ügyfeleink szerették volna kihozni a maximumot az alapvetően kis alapterületű otthonukból. Mivel a lakás a X. emeleten található, így remek kilátás nyílik a városra. Megbízóink olyan berendezésre vágytak, amely feledteti a panel jelleget és tágassá varázsolja a teret.

Mindenképpen letisztult, modern lakberendezésben gondolkodtunk visszafogott naturális színvilággal. A teraszt végül egybenyitottuk a nappalival, így növelve a térhatást. Megbízóink kezdettől fogva dobogóra vágytak, amely a térelválasztáson kívül tároló funkciót is kapott. Az eredeti teakonyha helyett igényes, világos minimál konyhát terveztünk az összes szükséges konyhai géppel. A nappali-étkező-konyha együttese még háló funkcióval is kiegészült, ezért választottunk jó minőségű kinyitható kanapét ide. Ez volt az a szükséges kompromisszum, amit ügyfeleink szívesen bevállaltak. A kis szobát mindenképpen gyerekszobává kívánták alakítani, gondolva a jövőre. A gardrób bútora is újonnan készült, a fürdő pedig teljes átalakításon esett át. A fényes fehér, plasztikus burkolat tágasabb és panelben szokatlan igényességgel ruházta fel a helyiséget.

Az igényes kivitelezés a Bergmann Kft szaktudását dicséri.

A fotókat Antonio Mederos fotográfus készítette.

További referenciáink

Art Deco otthon a város felett

admin

Art Deco otthon a város felett

Lakberendezőként gyakran gyönyörködhetünk Budapest csodás panorámájában, de van olyan hely, amely minden képzeletet felülmúl. Nem véletlen, hogy kedves visszatérő ügyfelünk is beleszeretett abba a nem mindennapi látványba, amely penthouse jellegű otthonának teraszáról élvezhető.

Nagy örömmel fogadtuk megrendelőnk újabb megkeresését, hiszen számunkra ez a legpozitívabb visszajelzés. Több lakását berendeztük már, így az évek során részletesen megismerhettük igényeit és biztosak lehettünk abban, hogy a kiváló munkakapcsolat folytatódni fog. A trendek és az egyéni ízlés persze változik, így számunkra is új kihívást jelentett, hogy modern-klasszikus, az Art Deco stílusjegyeit magán viselő otthont alkothattunk.

Izgalmas feladatnak kínálkozott az előtér, a nappali-étkező, valamint a hálószoba szállodai színvonalú kialakítása. Kifejezetten magas minőségű anyagokkal dolgozhattunk, annak érdekében, hogy a végeredmény reprezentatív ugyanakkor rendkívül otthonos legyen. A luxus érzetét kelti az arany-bézs-padlizsán színvilág, amelyet fekete és ezüst felületek is kiegészítenek.

A színek összhangját aprólékos munkával teremtettük meg, így a végeredmény harmonikus és extravagáns lett. A nappali és a háló falfülkés gipszkarton elemei fokozzák a hatást, ahogyan a minőségi olasz bútorok és a professzionális asztalosmunkával készült berendezési tárgyak is. A világítás, ahogyan a lakberendezésben mindig, itt is központi szerepet kapott. A szépséges kristály lámpák és csillárok elbűvölő atmoszférát teremtenek, amelyhez az igényes asztali lámpák és a süllyesztett lámpatestek is hozzájárulnak. A lakást körbe ölelő, U alakú terasz berendezése is a lakberendezői munka része volt.

A funkciókat sikerült tökéletesen elosztani a térben, így került ide a masszázsmedence, a grillező, az étkező, és a pihenő rész. A szauna igazi különlegesség és megrendelőnk találékonyságát dicséri. A teraszról és a fürdőszobából egyaránt megközelíthető. A terasz világítása szintén igényesen tervezett, a kültéri világítás finoman asszisztál Budapest csodás fényeihez.

Lakberendezőként nagyszerű dolog látni, hogy terveink maximálisan megvalósulnak és az általunk megálmodott enteriőrök életre kelnek. Ez a munkánk is jól reprezentálja azt a szakmai elhivatottságot, amely miatt érdemes felkeresni cégünket.

Árajánlatkérés

További referenciáink

Nagypolgári elegancia fiatalos lendülettel

Szabó Oti

Nagypolgári elegancia fiatalos lendülettel

Kedves visszatérő ügyfelünk keresett meg az első látásra is izgalmasnak ígérkező lakberendezési feladattal, egy 120 nm-es kiadásra szánt belvárosi lakás belsőépítészeti terveinek elkészítésével. Személyes kötődése ellenére igent mondott a terek teljes átszervezésére és a jelentősebb átalakításra. A korábbi jó kapcsolat jegyében szinte szabad kezet kaptunk a lakás újraálmodásához.

Az eredeti zegzugos alaprajz helyett igyekeztünk letisztult tágas belső tereket létrehozni, figyelembe véve a kiadás szempontjait. A világos pasztell színvilág és a meleg hangulat hívogató atmoszférát teremt. Néhány karakteresebb lakberendezési elem – tapéta, képek – színezi némileg az összhatást. A nagypolgári lakberendezés stílusjegyeit megtartva – nyílászárók, stukkó – alapvetően a modern lakberendezés irányvonalát követtük.

Fontos szempont volt, hogy három külön bejáratú szobát tervezzünk, amelyekhez három fürdőszoba is tartozik. A tágas előtér egyben konyha és étkező is, amelyet a bérlő fiatalok közösen használhatnak. Mindenütt ízléses minőségi burkolatokat használtuk. Igyekeztünk úgy válogatni, hogy az aktuális lakberendezési trendeknek megfelelő, de időtálló design-t tervezzünk.

A magas színvonalú kivitelezés a Bergmann Kft. érdeme, akikkel már hosszú ideje remek munkakapcsolatot ápolunk.

A megvalósult munka szép példája annak, hogy kiadásra szánt lakást is lehet színvonalasan, a design elemeket megfelelő mértékben adagolva berendezni.

További referenciáink

Családbarát legénylakás

admin

Családbarát legénylakás

Ugye nehéz eldönteni, hogy ki lakhatja ezt a lakást? Egy hagyománytisztelő család? Vagy modern fiatalok? Esetleg mindez egyszerre benne rejlik? Házigazdánk egyedülálló, fiatal férfi, a felújítás után kozmopolita, mégis otthonos lakást akart. Nem titkolta, hogy azért a három hölgyből álló lakberendező csapattól kér segítséget, hogy a végeredmény biztosan a női ízlésnek és igényeknek is megfeleljen.

A főváros egyik forgalmas csomópontjától néhány lépésre, mégis csendes, védett utcában áll ez a harmincas évek elején épült villaépület. Akkoriban egy család, és a cselédsége lakta, ám a későbbi évtizedek egyre kisebb egységekre szabdalták a négyszintes házat. A nyolcvanas évekre érte el a csúcsát a lakások száma, akkor a képeinken látható térben padlás, és két kis belmagasságú, zegzugos lakás, galambdúc, mosókonyha volt található. Megbízónk először a padlástér nagyobbik lakását vette meg, később pedig hozzá a kisebbet és a közös használatú tereket is, így a korábban elhanyagolt és lepusztult apró terekből megszületett egy önálló bejárattal rendelkező, tágas otthon lehetősége.

A nagy átalakítást komoly tervezés előzte meg. Házigazdánk nagy hangsúlyt fektetett a környezetkímélő megoldásokra, így kiegészítő energiaforrásként napkollektorok kerültek a tetőre, a természetes fény pedig a tetőszerkezetbe épített fénycsatornákon át jut el a lakás azon pontjára, ahol erre más módon nem adódna lehetőség.

A padlástér egybenyitásával kialakult 140nm-es lakásban az egyes funkciók helyét természetesen újra kellett gondolni. A fiatalember hosszú távra tervezett, ezért a funkcionális felosztásban, és a „családbarát” hangulat megteremtésében számított a segítségünkre. A stílust illetően határozott elképzelései voltak, de ezeket nem kellett hosszasan magyaráznia, hiszen a megjelenése és a jelleme mindent elárult. A valódi értékek tisztelete és szeretete, valamint a modern, fiatalos lendület találkozik és egyesül az ő személyiségében és most már az otthonában is. Nem szeretném skatulyába tenni sem a lakás stílusát, sem a lakóját, ám ha mégis közelíteni kellene, akkor valahol a skandináv letisztultság, a vidéki francia hagyományosság, és a tájegységekhez nem köthető modernség jellemzi leginkább.

Egy négy szinten át kanyargó csigalépcső visz fel a lakásba, ami egyfelől izgalmas és romantikus, másfelől azonban komoly akadályt és szűrőt jelent a nagyobb tárgyak számára.

A régi falak bontásával kialakult, ám ennek ellenére is néhol zegzugos tetőtérben kellemes, jó arányú terek keletkeztek, így lehetőség nyílt a konyha és a nappali egybenyitására, valamint a körbejárhatóság megteremtésére, ami a lakás tágasságát tovább növeli. A privát terek a bejárattól távol, a kémények által szabdalt terekben bújnak meg, a közösségi terek képezik a lakás szívét, és a bejárat közelében dolgozó és vendégszoba is helyet kapott, így a funkcionális elrendezés teljesen ideálisnak mondható.

Az elegáns, tört fehér konyha mellett a nappali mézbarna tölgy bútorait hűvös kékkel és fehérrel egészítettük ki, és ez a színharmónia teremti meg a lakás férfias, mégis hívogató és otthonos miliőjét. A klasszikus formavilág modern textilekkel kiegészülve válik fiatalossá.

Lakberendezőként a funkciók megfelelő felosztása mellett az anyagok és a színek összhangjának megteremtése az elsődleges feladatunk. Érdekes, hogy a sok természetes anyag és szín között a kék nem kelt hideg, netán rideg hatást. Hasonlóképpen a fehér falakat is bátran alkalmazhatjuk, ha a bútorzat, aminek hátteréül szolgál, kellőképpen izgalmas és figyelemfelkeltő. Elegendő egy-egy falat vagy felületet kiemelnünk, más anyaggal vagy színnel, és máris adtunk egy ritmust a térnek, megtörtük a fehér szín monotóniáját. A nappaliban ezt a célt esetünkben a kandalló hófehér kőburkolata, és a ferde tetősík tapétája szolgálja.

A lakás kis belmagassága a múltjából következő adottság, amin változtatni nem, javítani viszont lehet. A mennyezetek hófehér színe, és a lakás több pontján elhelyezett, a mennyezetet világító lámpa sokat javít a térérzeten.

Fontosnak tartom, hogy egy régi építésű ház esetében ne eltakarni, hanem épp ellenkezőleg, kiemelni próbáljuk az értékeket. Ezért ebben a házban is az eredeti állapot szellemében lettek felújítva az ablakok és a szép beltéri ajtók, ajtótokok. A ma divatos nagy panorámaablakok helyett itt ablakfülkék, alkóvok találhatók, ahol kellemes kuckókat, olvasósarkokat alakítottunk ki, a függönyök segítségével pedig kiemeltük szépségüket.

Miután elkészült a lakás, házigazdánk használatba vette, kifaggattam, hogy mit szeret legjobban, és esetleg van-e olyan, amit ma már másként csinálna.

Szívet melengető választ adott: az egész lakást nagyon szereti, az igényességét, a részletek és adottságok maximális kiaknázását. Szereti, hogy minden tevékenységnek megvan a maga helye, az egyedülléttől a közös programokon át az üzleti megbeszélésekig. Kedvence mégis talán a kandalló, és a szomszédságában álló két füles olvasófotel, ahol rendszeresen tölt el hosszú órákat egy jó könyv társaságában. “Ami hiányzik? A műtárgyak. De jó, hogy hagytunk nekik helyet, mert így nem erőszakkal kerülnek be, hanem az élet, az idő és a lehetőségek rendezik el.”

További referenciáink

Nőies harmónia a bolhapiacról fűszerezve

Szabó Oti

Nőies harmónia a bolhapiacról fűszerezve

A budai társasházi lakás tervezésekor egy olyan hangulatú otthon kialakítására kaptunk megrendelést, ahol régi és modern bútorok használatával kellett megteremteni az összhangot.  A tulajdonos hölgy aktívan részt vett a tervezés folyamán a régi bútordarabok és kiegészítők beszerzésében. Akár a bolhapiacra is szívesen kiment, hogy találjon egy-két olyan darabot, amely majd megszólítja, hogy otthonának része legyen. Első lépésként a belsőépítészeti feladatokat oldottuk meg. Így a falak áthelyezését az egyedi igényeknek megfelelően pl. infraszauna, háztartási helyiség kialakítását a lakásban, konyha átszervezését. A kialakult berendezési terv után, mikor már mindennek tudtuk a helyét, szisztematikusan kerestük azokat a tárgyakat, és bútorokat, melyek beilleszthetőek voltak a megtervezett enteriőrbe.

Az alapvetően modern berendezésű háló szobába az antik karosszékkel és a falon lévő képpel csempésztük vissza a régi idők hangulatát. Az egész lakásban uralkodó finom mályva, vaj és zöld színek közül itt a mályva dominál. Nem csak a falszínében jelenik meg, hanem a textilekben és a dekorációban is visszaköszön. A berendezendő tér minden pontját próbáltuk nőiesen könnyeddé varázsolni, melynek eszköztára a pasztellszínek használata, a lebegő polcok kialakítása, a nagyobb bútoroknál a fehér vagy vajszín alkalmazása volt. A klasszikus bútordarabok esetén az organikus, íves formákat részesítettük előnyben, hogy ezzel oldjuk a modern kanapé illetve a francia ágy egyszerű letisztult formavilágát. A halványzöld nappaliban, a kanapé felett elhelyezett selyemkép visszatükrözi a lakás színeit és tökéletes harmóniát teremtve adja meg a békés otthon érzetét. A világítás megtervezésekor a lakberendező mindig kiemeli a képek helyét, így megfelelő hangsúlyt tud kapni az otthonunkba került műalkotás. Érdemes elfogadni a tervező tanácsát, hogy használjunk különféle fényforrásokat az általános megvilágítás mellett (csillár, mennyezeti lámpatest), mivel ettől tud meghitté vagy éppen izgalmassá válni lakásunk. A fényképezés után vettük észre, hogy az étkező asztal két oldalán lévő falikarok fénye angyalkákat formáz, mely azért is érdekes, mivel a lakás tulajdonosa spirituális gondolkozású, anyag, szellem, lélek hármasát egységben tartó, tudatos nő. A két falikar közé az étkező hangulatát emelő gobelin kép fog még kerülni.  A kiválasztott lámpacsalád szintén átmenetet képez a klasszikus és a modern világítótestek között. A fehér búra modern formavilágát a klasszikusan lelógó kristályok bontják meg. A nappaliban kialakított falfülkében kapott helyet egy pianínó, és természetesen a világítás tervezésekor itt is ügyeltünk a megfelelő helyi világítás kialakítására. A fürdőszoba és mellékhelyiség nőies jellegét fokozza a csempék között húzódó gyöngysort idéző dekorcsík. Az antik tükör, a csipke kép, és a textil búrás falikarok a szoba jelleget próbálják visszahozni a vizes helyiségekbe. A vintage-es konyhabútor szintén egyedi tervezés, melyet kiváló minőségben gyártott le az asztalos. Apró ötlet, de szintén nagyon nőies a csempe tetejére ragasztott csipkeszalag.  A dolgozó finom rózsaszín, romantikus tapétája illeszkedik az egész lakást belengő lágy atmoszférába. Ebbe az otthonba belépve azt érezzük, hogy itt egy magát felvállaló NŐ lakik. Hiszen a lakás stílusa mindig lelkünket tükrözi vissza.

További referenciáink

Stílus és térélmény

admin

Stílus és térélmény

Remek lakberendezői feladat, amikor a ház külső kontúrján, és a szintek közti lépcsőn kívül semmi nem korlátozza a tervezői szabadságot. Szabadon bánhatunk a válaszfalakkal, a helyiségek méreteivel, a térkapcsolatokkal, még azzal is, hogy melyik helyiség milyen égtáj felé nézzen.

Amikor ügyfeleink megvásárolták ezt a sorházi, kétszintes lakást, már álltak benne az eredetileg oda szánt válaszfalak. Ám a nappalitól teljesen elszeparált, kisméretű konyha nem felelt meg a család elvárásainak, így zöld utat kaptunk a válaszfalak bontására, a terek újraértelmezésére.

A lakás mindkét szintje közel 80nm, így a funkciók elosztásakor nem a terek szűke okozott nehézséget. A ház tájolása, és a család által megfogalmazott igények adtak okot a fejtörésre.

A földszinten a tér jelentős részét a nappali és a konyha foglalja el. A háziasszony nagy hangsúlyt fektetett a konyha kialakítására, hiszen komoly háztartást vezet, így fontos volt a kényelem és a praktikum.

Mindemellett szeretett volna részese maradni a család életének akkor is, amikor a konyhában tevékenykedik, így a konyha és nappali összekapcsolása, az egységes „design” kialakítása legalább ekkora hangsúlyt kapott.

A két tér közé olyan térelválasztó falat emeltünk, ami a széles átjáró, a falfülkék, és a bárpult segítségével egyben tartja a funkciókat, mégis amennyire szükséges, elválasztja a konyhát a nappalitól.

A színeiben merész, modern berendezés különleges és praktikus, minden részletében profi, a szürke-piros-bézs harmonikus színkombináció pedig következetesen vonul végig a földszint egészén.

A kis felületen használt hangsúlyos tapéta, a körülötte mutatkozó egyszerű vonalú berendezéssel egyértelműen a lakás egyik ékessége, hangulatának meghatározó eleme.

Az emeleten kapnak helyet a hálók, a gardrób, és a családi fürdőszoba. Ezek elrendezésében az eredeti állapot szerint az volt a probléma, hogy a déli-délnyugati, napos oldalra a gardrób és a háztartási helyiség került, míg a gyerekszoba és a hálók az északi irányba néztek.

Mivel a ház komoly gépészettel (hűtés/fűtés) lett ellátva, így bátran gondolkodhattunk a funkciók ésszerűbb elrendezésében. A család szemefénye, a másfél éves kislány babaszobája végül a napos oldalra került, még ha ez azt is jelentette, hogy az összes emeleti válaszfal is bontásra lett ítélve.

Az új felosztásban a szülői háló és a gyerekszoba „hallótávolságra” lett egymástól, a fürdő tágas és világos lett, és a gardróbnak és vendégszobának is találtunk megfelelő helyet az északi oldalon. Az emelet szobáiban más-más színvilágot alakítottunk ki, ám a kiegészítők és bútorok egysége és színvonala megalapozza az egységes megjelenést.

Kedves embereket ismerünk meg az így kialakított ház lakóiban, szeretettel gondolunk rájuk, és kívánjuk, hogy érezzék magukat nagyon jól sok-sok évig új otthonukban!

További referenciáink

Iroda stílusosan

Szabó Oti

Iroda stílusosan

A belvárosi iroda kialakításakor 2 dolognak kellett megfelelnünk. Legyen modern, de ugyanakkor kis költségvetésből megoldható. Első körben a meglévő két szobát összenyitottuk és a hátsó szoba egyik ajtaját pedig megszüntettük, hogy egy nagy tárgyalót kialakíthassunk.

A tárgyalóban el kellett helyeznünk egy mini konyhát, úgy, hogy az a legkevésbé legyen szem előtt. Ezért döntöttünk úgy, hogy az egyik falon a toló ajtós szekrény fogja elrejteni mind a teakonyhát, mind a kabátokat. A falburkolat és a tolóajtók asztalos munkával készültek, a konyhát a többi bútort az IKEA kínálatából választottuk.

Az asztal fölé benyúló letisztult formavilágú lámpákat, álmennyezetbe süllyesztett lámpatestekkel és mennyezetre rögzített spotokkal egészítettük ki.

A geometrikus mintázatú kék tapéta az egyszerű, modern bútorok mellett jól tud érvényesülni, szinte életet ad a térnek.

A kis tárgyaló szürke, kék színvilágát az élénk piros fotelekkel bolondítottuk meg.

A szép kivitelezés Tokodi Leventének köszönhető.

További referenciáink

Egyszerűen barátságos

Szabó Oti
[/vc_column]

Egyszerűen barátságos

Öröm olyan ügyfelekkel dolgozni, akik nem csak meghallgatják, hanem 100 százalékban meg is valósítják az elkészült terveket. Mint mondták „nem azért fordultak lakberendezőhöz, hogy aztán el kezdjenek variálni, mert azt lakberendező nélkül is megtehetik és az még pénzbe sem kerül.” Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a tervező diktál az ügyfél meg végrehajtja. A tervezés egy közös interaktív folyamat, melynek a fázisai folyamán kialakul az összkép. A tervező igyekszik „kordában tartani” az elképzeléseket és levágni a kicsapongásokat, hogy a kívánt harmónia megszülethessen az enteriőrben és valóban egy szép otthon teremtődjön, ahol aztán jól érzik majd magukat a tulajdonosok.

Már az első találkozáskor láttuk, hogy a pontosan megfogalmazott, precíz igénylista alapján könnyű lesz a közös munka. Természetesen, mint mindig, most is igyekeztünk az összes megfogalmazott kérést figyelembe venni. A cél egy világos, de meleg színárnyalatú barátságos otthon teremtése volt, 1-2 kiegészítő szín használatával. A három vázlat elkészültével, könnyen megtaláltuk az irányvonalat, amin tovább haladhattunk és körvonalazódott az is, hogy a kék lesz az a szín, amely majd életet visz a barnás árnyalatok közé. Egy lakás stílusát meghatározza az ott lakók személyisége, hiszen a stílus nem más, mint önkifejezés. Kreatív házigazdáinknak fontos volt, hogy a dolgozóban helyett kapjanak a társasjátékok, mert hál’ Istennek ők még játszanak és nem csak a virtuális világ foglyai. Ebben a folyamatban aktívan is részt is vettek, hogy a polcrendszer tényleg olyan legyen, amilyet megálmodtak. Fontosnak tartották, hogy utazásaik emlékei, az összegyűjtött kagylók, fényképek stb. is olvadjanak majd bele a lakás hangulatába. Ehhez jó alapot adtak a tervezett, semleges bézs falszín és a fényes fehér-világos tölgy kombinációjú bútorok. A választott kék kiegészítő szín is csak szolidan jelenik meg a textilek használatával. Ennek nagy előnye, hogy a párnákat vagy a szőnyegeket a lakás felfrissítésekor, pár év múlva könnyedén ki lehet cserélni.

A földszinten található nappali-konyha- étkező együttesét úgy alakítottuk ki, hogy a konyhában egy gyors étkezésre is legyen lehetőség, a kényelmes étkező asztal pedig, akár egy nagyobb családi vagy baráti összejövetel alkalmával is használható. A konyha marokkói ihletésű csempéinek motívum világát visszaköszöntettük a nappali és a szülői háló tapétájában. Mindenhol nagy szerepet kapott a világítás, hogy az általános fény mellett tudjanak hangulatvilágítást is használni.

A gyerekszobát az üde zöld fal az „ABC” -s tapéta és bútorok teszik igazán vidámmá.

A szép asztalos munkát a Bauwood Kft- nek köszönhetjük.

További referenciáink

Modern klasszikus polgári otthon

admin

Modern klasszikus polgári otthon

Ezt a modern klasszikus polgári otthont három szomszédos lakás egybenyitásával alakítottuk ki. A Parlamentre néző extravagáns otthon tágas tereit ennek az átalakításnak köszönheti. A klasszikus és modern elemek merész összhangja, bátor színhasználat, és luxus jellemzi leginkább ezt a lakást.

Az igényes belsőépítészet megvalósításának elengedhetetlen feltétele az az összhang, amely a tervező és a megbízó között kialakul. Kiváló ízlésű angol megrendelőinkkel nagyszerű munkakapcsolatot alakítottunk ki, így az eredmény nem maradhatott el.

A bordó színvilágú minimál stílusú konyha kiválóan beleillik a klasszikus enteriőrbe. Az egyetlen gondot a nagy belmagasság jelentette, de az álmennyezet leléptetésével végül a páraelszívást is sikerült megoldanunk.

A klasszikus fali panel rendszer, helyenként tapéta betéttel, és az igényes falburkolatok teszik igazán klasszikussá az enteriőröket. A választott bútorok könnyed eleganciája mindkét stílus jellemző vonásait ötvözi.

A fürdőszobák stílusa és színvilága egyértelműen minimál, kiegészítve igényes belsőépítészeti megoldásokkal és szaniterekkel.

A Szép Lak 2008. januári számában jelent meg, címlapon szerepelt.

További referenciáink

1 2 3 4 6
Szabó Otília: 06/20 – 480-5312
Szentesi Nóra: 06/20 – 480-3817
Rétmezei Andrea: 06/20 – 480-5566
E-mail: info@flatart.hu