Duna parti nyugalom

nappali

Megrendelőnk nem véletlenül szeretett bele a Duna parti lakópark igazán előnyös fekvésű lakásába. A kilátás ugyan az átalakítás előtt még nem volt olyan pazar, mint most, de a tájolás már akkor is nagy reményekre adott okot.

Igazából a lakás beosztását kellett jelentősebben megváltoztatni ahhoz, hogy a panoráma teljes egészében élvezhető legyen. A korábbi három szeparált szobára megbízónk nem tartott igényt, számára fontosabb volt az egyterűség és a szép kilátás élvezete. A nappali és a vele lényegében egybe nyitott dolgozó berendezését is ezen szempontok figyelembevételével alakítottuk ki. Ennek következtében a panoráma nem szabdalódott fel, és a Duna impozáns látványa meghatározó eleme lehetett a lakótérnek. Korábban egy válaszfal szeparálta a két szobát, így a falbontás természetesen a lakás fényviszonyait is kedvezően befolyásolta.

A hálószoba ajtaját a nappali új elrendezése miatt áthelyeztük és toló ajtóra cseréltük. Ide került egy második, kisebb dolgozó is, amelyet a gardróbszekrénybe rejtettünk. A vizesblokk ugyan a helyén maradt, de teljesen új design-t kapott. Az épített jellegű zuhanyozó jól illik a fürdőszoba elegáns visszafogott stílusához. A csempeválasztás is telitalálat, színeiben tökéletesen harmonizál a lakás egészével.

A konyha korábbi bútorát ugyan meghagytuk, de a meglévő unalmas hidegburkolat helyett az újonnan választott magas minőségű laminált parkettát futtattuk be ide is. Gyakran előfordul – mint esetünkben is – hogy egy jó állapotú konyhát a munkapult és a burkolatok cseréjével is fel lehet frissíteni.

A lakás színvilágát a kávétól a dohányszínen keresztül a szürkés bézsig az ősz árnyalatai határozzák meg. A tapéta gesztenyefa levelei is az őszt idézik, ugyanakkor mozgalmasabbá is teszik a lakás nyugodt eleganciáját. Megrendelőnk szebbnél-szebb festményei remekül illenek ebbe a környezetbe, minden kép gyakorlatilag megtalálta a maga helyét. A világításra is komoly hangsúlyt fektettünk így fokozva ennek a barátságos meleg otthonnak a megnyugtató varázsát.

További referenciáink