Házi mozi – házimozi

Manapság komoly igény mutatkozik az otthoni mozizásra, habár a lakások jelentős része teljesen alkalmatlan a célra. Házimozit bárki vásárolhat, de házi mozija csak keveseknek lesz, a szavak valódi értelmében.

A valóban tökéletes mozi élményhez rengeteg szempontnak meg kell felelni, és természetesen még akkor sem mindegy, hogy milyen rendszert és hogyan tervezünk, telepítünk. Sok olyan cég van kis hazánkban is, akik a házimozizás szakmai oldalával kiváló színvonalon foglalkoznak, így az alapfeltételek megteremtése után érdemes hozzájuk fordulni szakszerű tanácsokért.

Az alapokat azonban nekünk kell biztosítani, mert van néhány feltétel, amik hiányában belevágni sem érdemes egy komolyabb házi mozi kialakításába.
Az ideális moziszoba legalább 20nm, alakja szabályos, nincsenek benne kiugrók-beugrók. Nincsenek ablakai, bútorzata pedig a kényelmes fotelokra vagy kanapékra korlátozódik. Színeiben inkább sötét, világítása változatos.

Ezen feltételeknek általában csak az alagsori, ablaktalan szobák felelnek meg, ahol kifejezetten mozizás céljából kialakíthatunk egy „második nappalit”, ám a hagyományos értelemben vett nappalik a nagy ablakfelületekkel, a sok bútorral, és a rendszerint szabálytalan alaprajzi formákkal nem alkalmasak a célra.

Ilyen helyiségekbe is van megoldás a sztereó hatás elérésére, de nem várhatjuk azt a hatást, amit a valódi mozi kínál, amikor a hang körbevesz.

About admin